A CHOCCO GARDEN védjegybejelentés alatt álló márkanevet jegyző gazdasági társaság azzal a nem titkolt céllal jött létre, hogy verseny- és exportképes, kiváló minőségű magyar édesipari termékeket hozzon létre. Sánta Sándor ügyvezető – az édességgyártói körökben több évtizede ismert szakember – által képviselt vállalkozás hosszú távú céljai között szerepel egy csúcstechnológiával felszerelt, saját világszínvonalú gyártókapacitás létrehozása, mely biztosítani tudja a zavartalan, minőségi termelést.

Sánta Sándor, a Bonbonetti Csoport volt vezérigazgatója, 11 év után új cég építésébe kezd. Természetesen továbbra is elnöke marad a Magyar Édességgyártók Szövetségének, melyet nyolc éve irányít. Annál is inkább, mivel a szövetség egyik fő célkitűzését – azaz a magyarországi édesipari termékgyártás tekintélyének megőrzését és erősítését – személyesen is szeretné előbbre vinni.

Célja a befektetői csoporttal közösen egy olyan világszínvonalú technológiával felszerelt édesipari gyár létrehozása, mely nemcsak a hazai, de az export piacokon is versenyképes tud lenni. Ez azért is lenne kedvező, mivel az édesipar területén talán a legnagyobb az import élelmiszerek aránya, így az egészséges arányok javítása mindenki számára közös érdek. A vállalat létrehozásakor hosszútávú célokat és küldetést fogalmazott meg a cég managementje, és arról is döntöttek, hogy a cég termékeinek értékesítése a HELL ENERGY Kft. új üzletágaként fog megvalósulni.

Az együttműködés hátterében egyrészt az áll, hogy a HELL – piacvezető gyártóként – elkötelezett az élelmiszeripar fejlesztése területén, amelyet csúcskategóriás szikszói gyára is bizonyít. Másrészt olyan disztribúciós platformmal rendelkezik a legtöbb értékesítési csatornán belül, mely segítheti az újonnan indult édesipari vállalkozás termékeinek hatékony terjesztését.